Előző cikkünkben az utazás és vízisportok örömeiről, illetve jótékony hatásairól olvashattak továbbá a Sajó folyóról és annak sokszínűségéről. Ám Gömör és Nógrád régiója nehezen kimeríthető, amennyiben mesebeli úticélokról beszélünk. Következő bejegyzésünkben a régió településeiről olvashat érdekességeket, amelyek a tavasz első napsugaraival együtt talán meghozzák kedvét egy rendhagyó kiránduláshoz.
Recske
A Sajó bal partján elhelyezkedő Recske történelmisége révén is híres, a falu ugyanis bizonyos formában már a hallstatti korban is létezett. A XIV. században a község a Szalonnai és Tekes család tulajdona volt, majd a birtok 1427-ben a Recsky család kezére szállt. A XV. század további változásokat jelölt a település életében, ugyanis a falu ekkor oszlott két részre, Alsó- és Felsőrecskére. A történelem ezután sem engedte kezéből Recske községét és ide is elért a török pusztítás 1566-ban. Mivel a pusztítás elképesztő mértékben megritkította Recske lakosságát, a település újra egyesült.
Későbbi adatokból tudjuk, hogy a falu közössége többnyire mezőgazdasággal foglalkozott. Majd a XX. század elején a Boros család támogatásának köszönhetően vízimalom is épült, amely 1925-ben kezdte meg működését. A malom működése az 1960-as években szűnt meg, amikor a Sajó szabályozása miatt a folyó medre eltávolodott a településtől. Az aprócska falu, mindössze 233 lélekszámmal fontosnak tartja a közösségi programok szervezését, és mindenekelőtt az ősökről való megemlékezést.
Érdekességként mindenképpen megemlítendő, hogy a település határa a Kesziek nagy földjéhez tartozott, és csak a tatárjárás után szakadt ki onnan. Egyes írásokból kikövetkeztethető, hogy királyi adományként élt tovább a terület és 1282-ben már a Zágráb-Korpás nemzetség birtokolta.
Sajógömör
A Sajó jobb partján fekvő község ősidőktől fogva lakott terület volt, mely állítást különböző bronzkori leletek feltárása is bizonyít. A vár, mely jelenleg a falu fölötti hegyen áll, már a XI. században is létezett és a legkorábbi várispánságok sorába tartozott, mely a tatárjárást követően is megőrizte fontos szerepét. Gomur néven olvashatunk elsőként a településről, 1198-ból. A tatárjárás után várat építettek az erődítmény helyén, amely királyi birtok lett, végül V. István a Batizoknak adta. Mezővárosi kiváltságai tették ismertté a települést a XIV. században, és az sem mellékes, hogy ezenkívül a vármegye székhelye is volt. Sajógömör történelmét tovább színesítette az 1440-es években történt huszita megszállás. A települést végül Mátyás foglalta vissza 1460-ban. Holló Barnabásnak a Mátyás-kertben álló szobra arra a mondára hivatott emlékeztetni, miszerint ezen a helyen kapáltatta meg a király a nép munkáját lenéző nagyurakat. Sajógömör a XIV. században a Szapolyai család birtokába szállt, ám vára később jelentősen vesztett fontos szerepéből. A XVII. században kapcsolhatjuk a területet újra ismert nevek mellé, ekkor került ugyanis a Széchy és a Wesselényi család tulajdonába, akik később zálogba adták, ezzel birtokossá téve a Csáky és Schneider családokat.
Egy későbbi tragédia, egy tűzvész során majdnem az egész falu leégett, kivéve a templomot, annak plébániáját és a kastélyt.
A falu lakossága egészen a középkortól földműveléssel, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozott.
A település látványosságai közé tartozik az egykori vár, amiből mára csak a sáncok helyei láthatók. A neogótikus stílusban épült evangélikus templom, a Mátyás-kertben álló Mátyás király szobra, a Szent-Iványi-kastély, a Gömörországot jelképező emlékmű, illetve öntöttvas síremlékek a temetőben. További érdekesség, mely a Gömörországot jelképező emlékműhöz kapcsolódik, hogy 2005-ben megalapították Európa első képzeletbeli országát, a Gömörország-Gemersko-Gemerland nevet viselő országot. A képzeletbeli ország saját zászlóval, címerrel és himnusszal is büszkélkedik. Az ország virtuális fővárosa pedig Sajógömör.
Tornalja
A Sajó bal partján elhelyezkedő település területén szintén találtak réz- és bronzkori leleteket. A feltárások azt bizonyítják, hogy ez a település is, akárcsak Sajógömör, lakott volt már az ősidők óta. Nevét valószínűleg a gömörség által X-XI. században épített őrtoronyról kaphatta. Sok ideig terraként emlegették, majd neve 1291-ben bukkant fel oklevelekben Sajógömör határjárásában.
A település fellendülése a tatárjárás utáni időkben kezdődött. A Tornallyai nemzetség volt a település ősi birtokosa, ám a nemzetség a XIV. században több ágra szakadt, ami a település két ágra válását is eredményezte. Így jött létre Alsó- és Felsőtornalja. Alsótornalja volt az úrbéres jobbágyság helye, Felsőtornalja pedig a dézsmamentes nemesi kúriáké. Bár a két település között lévő határ soha nem volt éles, jogilag a jobbágyság megszűnése volt szükséges az összeolvadásához.
Tornalja 1427-ben már fontos településnek számított. A többi környező településhez hasonlóan ezt is elfoglalták a XV. században a husziták, majd Mátyás serege visszafoglalta 1459-ben. A későbbiekben a lakosság több ízben is sújtva volt, a török dúlások, illetve a XVI-XVII. század háborúi és az azokat követő éhínség és járványok által. 1848-ban a település támogatta a szabadságharcot és 1849-ben itt ütközött meg Dembinski honvédserege Schlick tábornok császári seregével. Nagyobb fejlődés a település életében 1873-ban keletkezett, amikor a vasút elérte a települést, a környék kulturális, politikai és gazdasági központjává téve azt.
A trianoni szerződés a várost Csehszlovákiához kötötte. Tornalja 1938 és 1945 között újra Magyarország része lett, ám a második világháború után visszakerült Csehszlovákiához.
A város nevezetességei közé tartoznak templomai, a városháza, a Tornallay-kúria, a Zoltán-kert, illetve a Hámos-kúria.
Méhi
A Sajó bal partján elterülő település szintén ősidők óta lakott volt, továbbá a korai bronzkor és a későbbi hallstatti kultúra nyomait is viseli. A falu határában régebben egy tó volt, amit tengerszemnek tartottak. A X. században a Kér törzstől elszakadt népek lakták a területet, melynek településmagva XI. századi és Gömör várához tartozott. Nevéből következtetve valószínű, hogy királyi szolgálatban álló, mézet beszolgáltató méhészek lakhatták. A XII. században a Záchok tulajdonába került, azután pedig Cselén leszármazottainak birtoka lett.
Az első írásos emlék, melyben a település Mehy néven szerepel 1332-ből származik. Jobbágy- és földrajzi neveinek tanúsága szerint a középkorban magyarok lakták. A XVIII. században csekély volt a népmozgás a faluban. Sem az 1720 körüli, illetve az 1739/40-es pestis sem okozott nagy fogyatkozást a lakosság körében.
A település nevezetességei közé tartozik egy Római Katolikus templom, egy 1848-ban épített kápolna, illetve a Kossuth-kúria. A településhez kapcsolódó érdekesség, hogy határában egy, a kőkorszakból származó gazdag régészeti lelőhelyeket tártak fel. Továbbá, a Méhi család tagjai a középkorban országos jelentőségű tisztségeket töltöttek be, ám elvesztették minden vagyonukat, amikor egyik rokonuk, Méhi György állítólag kifosztotta a nyulak-szigeti Szűz Mária kolostort. Méhi testvértelepülése a magyarországi Noszvaj.
