A Szlovák Paradicsom (Slovennsky Raj) Szlovákia egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A Káposztafalvi-karszt területén található, elsősorban a hegyeket kedvelő kalandvágyó turisták körében népszerű hely.
A viszonylag kis méretű nemzeti park a Magyar határtól légvonalban 50-60 kilométerre fekszik. Nem csoda, hogy a túrázók bakancslistájának elején áll, hiszen a szinte érintetlen terület egy igazi erdőrezervátummá vált, ami vadregényes szurdokaival csábítja a kirándulókat.
A szurdokvölgy bejárása inkább a tapasztalt túrázóknak ajánlott, de átlagos kondícióval is könnyedén teljesíthető. Egyedül talán a tériszonnyal küzdőknek nem ajánlott a hely, hiszen a szurdokokon egyedül a sziklafalhoz rögzített létrákon lehet átjutni, szigorúan felfelé vezető irányban. A falon találhatók továbbá a túrát elősegítő láncok, mint kapaszkodók és időnként fapallókkal kell átkelni egy-egy szakadék felett.
A Duna-kanyarban található Rám-szakadék is szinte paradicsomi hangulatot teremt. Bár a szintkülönbségek nagyon, itt gyalog végig lehet teljesíteni a túrát létrák és fapallók nélkül, szóval ezt az útvonalat nyugodtan ajánljuk mindenki számára. A túra során fontos, hogy figyeljünk hová lépünk és lehetőség szerint vigyünk magunkkal impregnált bakancsot.
A Nemzeti Park területén 8 szurdokvölgy járható be, ebből 2 (Kláštorská,Zejmarská) rövidnek számít, egy óra alatt végig tudunk menni rajtuk, 2 közepesnek (Velky és Maly Kysel) másfél órás szintidővel, 4 pedig komolyabb erőpróbát igényel (Suchá Belá, Piecky, Velky Sokol, Sokolia).
A legnépszerűbb túra a Hernád látványos áttörése. Itt nincsenek nagy szintkülönbségek és a túraútvonal kétirányú, bár időnként a falba erősített fémtálcákon kell átkelni mélyebb szakadékok felett.
A Szlovák Paradicsom ikonikus pontja továbbá a Tamásfalvi kilátó, ami egy 150 méter magas sziklafal szélén található. Innen betekinthetünk a Paradicsom minden szurdokába és felfedezhetjük a táj apró rejtelmeit. Délre innen találhatunk meg egy páratlan természeti szépséget, a dobsinai jégbarlangot. A jégbarlangról további információkat az előző blogunkban olvashatnak.